Rólunk

 

A nevem Göbl Bence László. 1985. január 30-án születtem Budapesten, mint a család második fiúgyermeke. Testvérem, Péter 4 évvel előzött meg.
A hüllő-fertőzést 2009-ben kaptam el egyik kollégámtól, és azóta egyre mélyebbre 'süllyedek' benne. Volt otthon számos siklóm: gabona, patkány, király, aztán jöttek szép sorjában a királypitonok, majd végül a paraguayi szivárványos boák.
Életem első gekkóját egy nagyon kedves baracsi hobbitenyésztőtől vásároltam, Jackson lett a neve, és maradt azután is,miután kiderült, hogy nőstény. És itt léptem rá igazából a banánhéjra, jelenleg 14 gekkót tartok, abból 2 a testvéremé, egy pedig az előbb említett baracsi tenysztőé. Ő a 'közös projekt'. Testvérem idén, 2014-ben csatlakozott hozzám, és kért meg, hogy vegyek neki is két gekkót. Jelenleg külföldön dolgozik, tehát a vérfrisstés nem lesz akadály, ha eljutunk arra a szintre. A terveimről később.....
Tavaly volt az első igazán sikeres évem keltetés szempontjából, közel 20 gekkót sikerült a világra segítenem! Számomra ez eredmény, hiszen nem ebből élek, pusztán a hobbiállatként tartott állataim tojásait keltetem.
Idén remélem még több darab- és színváltozat fog nálam kelni, amiket alacsony összegért természetesen eladok.
Ennyit rólam, ha van időtök használjátok a vendégkönyvet, akár csak arra, hogy jelzitek, itt jártatok az oldalamon.
Szeretet és béke!
 
 

Akiknek köszönettel tartozom:

 
- Édesanyám, hogy elviseli a sok állatot, és a velük járó teendőket;
- Szabóné Füredi Berta, mentorom, legfőbb tanácsadóm és segítőm, a leopárdgekkó színek specialistája, akitől bármikor tudok kérdezni (beba-gekko.blogspot.hu/www.facebook.com/berta.szabonefuredi);
- Testvérem, Péter, akitől ha minden jól megy kapok majd támogatást (€€€€€);
- Kedves vevőim, hogy ha kevéssel is, de támogatnak a célom elérésében.